A xylitol csökkenti a fogszuvasodás veszélyét

A szájban lévő baktériumállomány összetételét a xylitol nevű édesítőszer megváltoztatja, és ezáltal fogszuvasodás elleni harcban már kis adagokban is segíthet. A svéd Pernilla Lif Holgerson disszertációjából kiderült, hogy az igazán hatékony védelemhez viszonylag nagy xylitol-bevitel szükséges.

A xylitol egy cukoralkohol, amit a xilán nevű természetes poliszacharidból vonnak ki. A xylitol a természetben különböző bogyókban és gyümölcsökben fordul elő (többek közt az körtében és a eperben). Leggyakrabban mentolos cukorkák és cukormentes rágógumik előállításánál használják. A csak xylitollal készült termékek még nem túl elterjedtek. A legtöbb cukormentes termékben más édesítőszerekkel keverik. A disszertáció az anyag szájhigiéniára való hatását és a fogszuvasodás megelőzésében betöltött szerepét taglalja.

A tanulmány elkészítése során néhány fiataltól és gyermektől fogkő- és nyálmintát vettek. Ezek alapján megállapították, hogy már 3,4 gramm xylitol is elég ahhoz, hogy megváltoztassa a szájüreg baktériumállományának összetételét, de ahhoz még kevés, hogy a tejsavtermelést csökkentse, ami a szuvasodás és a fogkő kialakulásának egyik legfőbb oka. Azonban más vizsgálatok megmutatták, hogyha ezt a dózist akár csak egyszer is, kis időre megnöveljük, már az is jócskán csökkenti a száj savasságát.

A kutatás során 128, hét és tizenkét év körüli gyermeket kértek meg, hogy naponta háromszor rágjanak xylitol tartalmú rágógumit, ami napi hat gramm xylitolbeviltelt jelentett. A tejsavtermelés és a fogkőképződés radikálisan lecsökkent ezekben az esetekben. Négy héttel később, a szuvasodást okozó baktériumok aránya a harmadára csökkent, azonban hat hónappal  a teszt után az értékek visszatértek eredeti állapotukba. A viszonylag nagy adag xylitol ellenére semmiféle káros mellékhatást (például gyomorpanaszok) nem észleltek.

A tanulmány a következő pontokban összegezhető:

  • minden fogászati betegségben szenvedő betegnek ajánlott a napi xylitol bevitel kiegészítő kezelésként
  • olyan xylitoltartalmú termékek ajánlottak, amik leginkább a nyálelválasztást serkentik (mint például a rágógumi)
  • az ajánlott napi fogyasztás körülbelül hat gramm xylitolból, mert ennyi már képes ellensúlyozni a száj tejsavtermelését, és ilyenformán segíteni a fogszuvasodás megelőzését
  • a hat gramm bevitele lehetőleg napi három adagban történjen
  • a lehető legmagasabb a xylitoltartalmú terméket fogyasszunk , ami nincsen más édesítőszerrel keverve

One thought on “A xylitol csökkenti a fogszuvasodás veszélyét

  1. aranygaluska

    Régebben próbáltam ezeket a rágókat, de nem ízlettek. Viszont nekem nem is kellenek ezek. Csak este mosók fogat egy nap, és semmi bajuk sincsen a fogaimnak.

    Szerintem a túl sok fogmosás árt.

    galuka

Vélemény, hozzászólás?