A xilit egy öt szénatomos cukoralkohol, egy olyan természetes szénhidrát, amely számos növényben előfordul ( például a gyümölcsökben ), sőt az emberi anyagcsere folyamatok során is keletkezik.

A szerves kémia az 1890-es évek óta ismeri a xilit et. Német és francia kutatók voltak az elsők akik több mint 100 évvel ezelőtt felfedezték. Először nátriumamalgám segítségével D-xilózból ( természetes facukor) sikerült előállítani.

Érdemes megjegyezni, hogy egyes vélemények szerint, az 1800-as évek elején a kontinentális zárlattal sújtott Franciaországban nagy mennyiségben próbáltak kívonni a nyírfából a facukrot. Az eljárás elégé kezdetleges volt, a nyírfa nedvének megcsapolásával jutottak cukorhoz. Végül a technológiai nehézségek miatt, a cukorrépából előállított cukor kezdett szédítő karrierbe és pár évtized alatt gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált Európában.

Az adott kor technikai felkészültsége és a kezdetleges eljárásból fakadó problémák miatt, csak kis mennyiségben és szirupos formában sikerült előállítani a xilitet, aminek a szennyezettsége elégé magas volt. A huszadik század első felében a cukorrépából egyszerűen és könnyedén előállítható hagyományos cukor nem sarkalta a tudományt az alternatívák keresésére.

Csak 1930-as évek hozták meg az áttörést, ekkor már polarográfiás tisztaságú xilitet is sikerült alkotni, de a nagy mennyiségű és nagy tisztaságú xilit ipari gyártása még rendkívül távolinak tűnt.

Az 1939-1940-es Téli háború ( szovjet-finn háború) Finnországot a Harmadik birodalom karjaiba kergette. A több éven át tartó világháborús részvétel a finneket rákényszerítette, hogy a beszerezhettetlenné vált hagyományos cukorral szemben alternatívákat keressenek.

A fejlett faipari kultúrával rendelkező országnak egy természetes választása volt a facukrok irányából történő kiút keresés. Az első sikeres kristályosítása a nyírfacukornak a második világháború idejére tehető, de ez még nem volt stabil formájú xilit.

A xilit kezdeti mellőzöttsége nemcsak a cukorrépával szembeni bonyolult és magas élelmiszeripari kultúrát igénylő gyártása miatt tartottt hosszú évtizedeken keresztül, hanem azért is, mert sokáig ismeretlenek voltak a biológiai előnyei az emberi szervezet számára a tudósok előtt.

A második világháborús kényszerpálya számos országban előtérbe hozta a xilitet és rohamos fejlődésnek indult különösen az egészségügyben történő felhasználása. Finnországon kívül a Szovjetunióban, Németországban és Japánban indultak meg komoly kutatások. Gyorsan rájöttek, hogy a xilit nem vált ki inzulin választ a szervezettől, ezért a japán egészségügy elégé hamar elkezdte használni a diabéteszes kómába került betegek  felébresztése során.

Habár a finnek a világháború idején kifejlesztettek egy módszert aminek segítségével a keményfákból már kisüzemi termelés mellett is lehet gazdaságosan xilitet előállítani, de a világháború után az újra megjelenő és olcsón előállítható cukorrépából kivont cukor miatt, az ügyet ideglenesen félretették.

A xilit számára a végső sikert az 1970-es évek hozták meg. Miután számos fogászati kisérlet bizonyította a xilit fog megörző szerepét. 1975-ben megkezdték (először) Finnországban az első igazán nagy volumenű termelést, pár hónapra rá egy svájci cég ((F. Hoffmann-La Roche) )részesedést szerzett a gyártásban. Kétségtelen tény, hogy addigra már számos országban ( Szovjetunió, Kína, Japán, Németország, Olaszország stb.) a xilitet, mint édesítőszert a diabetikus étrendben, illetve a parenterális táplálásra (infúziós terápia) használták, de az átlag ember előtt gyakorlatilag ismeretlen volt.
Az ipari gyártás megkezdésének évében már Finnországban kapható volt az első xilit rágógumi, és ugyan ebben az évben Amerikában is megjelent.

xilit=xylitol=nyírfacukor